Nem csupán pályakezdőként, középvezetőként is sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy miképp lehet kiemelkedni az átlagból? A válasz egyszerű és nehéz egyben: ismerd ki a kollégáidat, pályatársaidat, majd ne azt csináld, amit ők.
Függetlenül attól, hogy új munkahelyre pályázol, vagy egy újabb előléptetést szeretnél megkaparintani, időt vesz igénybe, míg kiismered a cég vagy a vezető küldetési nyilatkozatát, vízióját, értékeit és céljait, pedig ezekre bizony nagy szükség van a sikerhez.
Ha új állásra jelentkezel, akkor az önéletrajz az alap. Tippünk, hogy a kronológiai változat helyett inkább egy funkcionális önéletrajzot használj, ráadásul nagyobb, merészebb, kreatívabb betűtípussal. A cél mindenképpen legyen az, hogy más és jobb legyen a CV-d, mint a többi pályázóé.
A HR-esek minden jelölttől ugyanazt kérdezik. Ennek oka nem a lustaság, hanem az, hogy a legjobb embert szeretnék megtalálni az adott feladatra. Tippünk, hogy az állásinterjú során minden egyes szokványos kérdésre legyen egy olyan válaszod, amivel elkápráztathatod az előtted ülő(ke)t.
Nem tudjuk elégszer elmondani/leírni a felkészülés fontosságát. Végezz kutatásokat a cégről, és úgy menj el az interjúra, hogy mélyreható ismerettel rendelkezel róla. Figyeld a napi híreket is, mert a többi jelölt valószínű figyelmen kívül fogja hagyni ezt a forrástípust, te viszont felfedezhetsz olyan információkat is, amelyek így rejtve maradnak a többi versenytárs előtt.
Ha már a cégnél vagy, s előléptetésre vágysz, akkor vállalj egy kicsit többet. Nem kell persze megszakadni, apróságokról van szó. A legtöbb munkatárs ugyanabban az időpontban érkezik, illetve távozik az irodából. Ha teheted, érkezz mindig egy kicsivel a főnököd előtt, és távozz azután, hogy ő elment. Így biztosan felhívod magadra a figyelmét.
Próbáld meg lenyűgözni a felettese/főnököd. Nem bratyizni kell vele, csupán tiszteletben tartani az utasításokat, időben elvégezni a munkádat, s jó csapatjátékosként funkcionálni. Emellett az sem árt, ha vannak kreatív ötleteid, valamint naprakész az iparágadból és a vállalati fejlesztésekből. Így értelmes beszélgetéseket is folytathatsz a főnököddel, ha egymásba futtok a folyóson.