KKV vagy multi, melyiket válasszuk?
Körbejártuk, mire számíthatunk, ha KKV-nál vagy ha multinacionális vállalatnál helyezkednénk el – jöjjön a pro és kontra mindkét cégtípus esetén!...
Szabadságra megy a kollégánk, hogyan helyettesítsük stresszmentesen?
Egy munkatársunk helyettesítése fontos feladat. De ennek kapcsán inkább ne arra készüljünk fejben, hogy két ember helyett kell dolgoznunk (vagyis kétszer annyit), mert azt sem fizikailag, sem mentálisan nem fogjuk sokáig bírni. Inkább koncentráljunk a tervezésre és a kommunikációra....
Megfelelési kényszer a munkahelyen
A maximalizmus és a megfelelési kényszer között viszonylag keskeny a határvonal, éppen ezért fontos tisztán látni, mikor beszélünk az egyikről, és mikor a másikról. Ha pedig valakinél már kialakult a megfelelési kényszer, akkor sincs minden veszve, a nemet mondás a munkahelyen ugyanis szerencsére tanulható....
Miért fontos a folyamatos tanulás a munkahelyeden?
Ahogy a mondás is tartja, a jó pap holtig tanul. De azon kívül, hogy ma már sok munkahelyen ösztönzik, támogatják, és magasabb pozíciók feltétele is lehet, mi előnyöd származhat a folyamatos tanulásból? Ezt jártuk most körbe egy kicsit....
5 tünet, amelyek munkahelyi kiégést jelezhetnek
A munkahelyi kiégés általában a magas elvárások és a nagy teljesítménykényszer hatására alakul ki. Felismerni nem könnyű, de szerencsére nem is lehetetlen: az alábbi 5 lelki és 5 testi tünet például árulkodó lehet....
Mutasd az önéletrajzod, megmondom, ki vagy
Azt már talán javasolták neked is, hogy az önéletrajzod legyen egyoldalas és áttekinthető. Ha igaz az, hogy a hr-esek tényleg csak 10 másodpercet töltenek egy cv átnézésével (ahogy a kutatók állítják), akkor is kaphatnak rólad egy képet, már ilyen rövid idő alatt is....
Leggyakoribb kérdések, tévhitek az álláskeresés kapcsán
Hogy ne a kérdések és tévhitek álljanak közéd és a kiszemelt pozíció közé, most megválaszoljuk a leggyakoribbakat!...
Ezért éri meg cafeteriára venni a bölcsődei vagy óvodai ellátást
Jobban jársz, ha a cafeteria részeként élsz az óvodai vagy bölcsődei ellátás lehetőségével, mert így adómentes, tehát a teljes összeget felhasználhatod....
Iskolakezdési támogatás: hogyan segíthet a munkaadó, és ki jogosult erre?
Ha még nem tetted, érdemes utánajárni a munkahelyeden, hogy mivel tudják megkönnyíteni az iskolakezdést számotokra. Erre több lehetőség is lehet: pénzbeli juttatás, utalvány formájában, de akár önsegélyező pénztári célzott szolgáltatásban is részesülhetsz....