Man at Work - Gurit Hungary Kft.

Man at Work - Gurit Hungary Kft.

CÉGÜNKRŐL

A Gurit Hungary Kft. a svájci központú Gurit anyavállalat székesfehérvári gyára. A kompozit üzletághoz tartozó leányvállalatot 2013 végén alapították, majd 2014 év elején elindult a termelés. Cégünk büszke arra, hogy többek között a Londonban üzemelő emeletes piros buszok hátsó falelemeit gyártja, amellett pedig más, felső kategóriás személygépkocsik és sportkocsik kompozit karosszéria elemeit készíti.

Tavalyelőtt a Gurit Hungary Kft. néhány fős szellemi állománnyal, valamint húszfős szakembergárdával kezdte meg az alkatrészek gyártását, mára pedig már közel 70-en dolgoztnak a vállalatnál. További létszámbővülés várható, mivel a gyár új üzleti lehetőségek előtt áll mind személygépkocsi, mind kötöttpályás, mind pedig teherszállító járművek gyártása terén.

Gyárunkban a legmodernebb technológiákat alkalmazzuk, több területen robotizáltak a munkafolyamatok. Emellett több gyártóterületünkön a jó kézügyességgel rendelkező szakemberek részére tudunk változatos munkát biztosítani.

CÉLUNK

Célunk, hogy további járműipari vevőkör bizalmát nyerjük el világszínvonalú termékeinkkel. Mindehhez pedig olyan szakembereket alkalmazunk, akik hisznek ezen modern technológia és termékkör jövőjében, hajlandóak képezni magukat, hogy hosszú távon minőségi termékekkel szolgáljuk ki a vevőket.

KARRIERLEHETŐSÉG

Hatalmas fejlődési lehetőség rejlik az ágazatban, mivel ez a technológia várhatóan egyre inkább teret nyer a járműgyártásban (pld. elektromos gépjárművek), illetve Magyarországon kevés olyan vállalat van, mely hasonló technológiát alkalmaz.

Szellemi munkakörök: technológiai mérnök, projekt mérnök, quality mérnök, logisztikus

Fizikai munkakörök: laminátor, festő, robot kezelő

Szakmai gyakorlat vagy diákmunka: ezen megoldások bevezetése a jövőben várható

Önéletrajz és motivációs levél: magyar és angol nyelven

MIÉRT ÉRDEMES HOZZÁNK JELENTKEZNI?

Nagyon kellemes, fiatalos, családias a légkör; kreatív, lelkes és együttműködő a csapat. A műszaki munkakörök iránt érdeklődők olyan anyagokkal és megoldásokkal találkozhatnak, ami egyedülálló Magyarországon. A Gurit Hungary Kft-nél napi szinten szükség van az angol nyelvhasználatra a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően. Mindemellett és nem utolsósorban a Gurit Hungary Kft. versenyképes jövedelmet biztosít.

JUTTATÁSOK

Cafeteria, Bonus
 

<< Vissza