Önéletrajz feltöltés
2016-05-17

Ebből a szempontból is kategorizálhatók vagyunk. Van olyan, akinek van és az stabil, másnak van, de labilis. Aztán olyanok is élnek köztünk, akiknek nincs, de azért két lábon állnak, és olyanok is, akiknek szintén nincs és még labilisak is.

Man at Work - Blog - Önbecsülés – van-e és milyen?

Mindez persze sok mindentől függ, ez az írás nem azért születik, hogy a hátteret kutassa – persze azzal is érdemes foglalkozni.

Az önbecsülés meglétét és annak jellemzőjét négy helyzetben lehet könnyen meghatározni. Akkor, ha sikere van az illetőnek, ha gratulálnak neki, ha kudarc éri és, ha kritikát kap. Erre a négy helyzetre adott reakció sokat elárul mindenkiről.

A stabil magas önbecsülés esete

Ő az, akit nem rendítenek meg a világ eseményei, legalábbis nem változik meg tőle az önbecsülése mértéke. Aktív, lelkes, önálló. Ha konfliktusba keveredik, nem lesz feszült és ideges, hanem a megoldást keresi, kiáll magáért.

Reakciói:
A sikernek örül, ha gratulálnak neki, megköszöni. Kudarc esetén továbblép, nem őrlődik, nem hibáztatja sem magát, sem másokat. Kritika esetén mérlegel, meghallgat, elfogad vagy elutasít, de nem válik agresszívvá és nem törik össze.

A labilis magas önbecsülés esete

Szokatlan vagy versenyhelyzetben előfordul, hogy leblokkol. Ha kevésbé nyugodt állapotában éri kudarc vagy kritika, azt nem biztos, hogy jól kezeli. Próbálja magát kimagyarázni, hajlamos ilyenkor bűnbakot keresni. Nem vállalja a tévedést. Ha valaki másképp látja a dolgokat és ennek hangot ad, ő idegessé és arrogánssá válhat.

Ha sikere van, okoskodni kezd és egykori ellenzőit, vagy vélt ellenlábasait torpedózza. Gratuláció, elismerés esetén nem elégszik meg egy mondattal, követel még több elismerést, hiszen nem stabilan magas az önbecsülése. Nem éri be egy őszinte gesztussal. Ha munkája kudarcba fullad, pökhendi vagy támadó lehet, kritika esetén meg egészen a sértegetésig juthat el.

A labilis alacsony önbecsülés esete

Nagyon érzékeny a környezetére, túlságosan komolyan veszi mások véleményét. Hullámzó az önbecsülése, ha sok elismerés jön, emelkedik, ha kritika éri, totálisan lecsökken. Visszahúzódó, szerény. Saját meglátás esetén talán közlik azt, utána meg lehet, hogy visszavonják inkább az egészet. Ha támogatást kapnak, kinyílnak és jó eredmények elérésére képesek.

Ha sikert ér el, felmerülhet benne, hogy vajon máskor is megtörténhet-e ilyesmi. Ha megdicsérik, hárít, másra mutogat. Kudarc esetén viszi a balhét, a kritikát könnyen elfogadja, még akkor is, ha nem valós.

A stabil alacsony önbecsülés esete

Flegmának tűnik, pedig csak nem hisz magában. Alig lehet észrevenni, pedig lehetnek jó ötletei neki is. Ha kérdezik, akkor válaszol. Nehezen nyilvánul és nyílik meg. Többnyire másokkal értenek egyet, nem hoznak saját meglátást. Pesszimistának vélhetik, mert negatív megjegyzései vannak.

A siker annyira szokatlan számára, annyira elutasítja, hogy szinte el sem hiszi, vagy belebetegszik. Az elismerő szavak számára idegesítőek, zavarba hozzák őt, nem tud velük mit kezdeni. Ha kudarc éri, nincs zavarban! Inkább megerősítésként éli meg sikertelenségét, mivel az önképe része. Ha kritikát fogalmaznak meg neki, erősen helyesel, és még rátesz egy lapáttal.