Önéletrajz feltöltés
2017-10-06

Friss munkaerő alkalmazása esetén hazánkban is bevett gyakorlat a próbaidő alkalmazása. Munkáltatói részről persze érthető az óvatosság, ám ez a három hónap igen nagy nyomást gyakorol a munkavállalóra. Mutatjuk mire érdemes figyelni a próbaidő során.

Man at Work - Blog - Nem ördögtől való dolog a próbaidő

Közhely, de igaz, hogy a puding próbája az evés, ám a hosszú interjúztatási folyamat végén megkapott állás után nem jó érzés további három hónapig bizonytalanságban végezni a munkát. Azért is, mert talán éppen a görcsös megfelelni akarás hatására követünk el olyan hibákat, amelyek negatívan befolyásolhatják a karrierünket. Persze van megoldás.

Az első és legfontosabb: fejben dől el minden. Ezt érdemes legelőször is szem előtt tartanunk, oldva ezzel a görcsösségünket. Az adott cégnél mi lettünk a győztesei a kiválasztási folyamatnak, mi feleltünk meg legjobban az elvárásaiknak és feltételeiknek, éppen ezért nekik is érdekük, hogy a próbaidő alatt minden rendben menjen. Nem kell parázni, csak tenni a dolgunkat becsülettel, a cég sem szívesen változtatja meg a döntését, csak ha nagyon muszáj. Épp ezért fontos, hogy nyitottan, befogadóan álljunk a kollégákhoz, kedves türelemmel viszonyuljunk a túlbuzgó, hovatovább fárasztó egyénekhez is. Ne feledjük, jó esetben segíteni akarnak.

Ebből következik a második alapvetés: ne akarjunk görcsösen megfelelni! Koncentráljunk a munkánkra, a feladatainkra, ne arra, hogy mit gondolnak rólunk a többiek. Persze fontos a munkamorál. Soha ne késsünk el, ne hibáztassunk másokat, legyünk mindig felkészültek a próbaidő alatt. Előre tervezzük meg a napokat, készüljünk fel, és idejében hárítsunk el minden hátráltató tényezőt, ebben az időszakban a munkahelyünk legyen a prioritás!

Ne feledjük: a munkáltató a próbaidő során elsősorban képességeinkre, értékeinkre kíváncsi. Például arra, hogy bele tudunk-e majd tanulni a munkakörbe, képesek leszünk-e felvenni a napi feladatok ellátásához kellő tempót. Érdekli a főnököket továbbá a munkánk minősége, hogy képesek vagyunk-e tartani a határidőket, és mit adunk ki a kezünkből. Ugyanilyen fontos a hatékonyság, amire szintén fény derül a próbaidő három hónapja alatt.

Végezetül tehát elmondhatjuk (és ezt nyugodtan sulykolhatjuk is magunknak), nem ördögtől való dolog a próbaidő, nem ellenünk van, sokkal inkább mellettünk. Jó lehetőség a beilleszkedésre, a tapasztalatszerzésre, s fontos visszajelzéseket ad mindkét fél számára.

Következő poszt
HR-es tévhitek nyomában