Önéletrajz feltöltés
2018-04-06

A legtöbben jól ismerjük az előnyeit annak, amikor végre sikerül letennünk a munkát. Tudjuk, hogy minden nap szükségünk volna pár órára, amikor feltöltődünk, hogy képesek legyünk másnap fenntartani a figyelmünket az irodában. Miközben mindannyian egyetértünk abban, hogy a távolságtartás milyen előnyökkel jár, valahogy mégsem tudjuk betartani.

Man at Work - Blog - Munka nélküli pillanatok

Még ha végre sikerül is tisztességes időben hazaérnünk, gyakran kaphatjuk magunkat azon, hogy az e-maileket nézegetjük, de ugyanezt tesszük a vakáció alatt is. Éjszaka sokszor ébredünk arra, hogy az agyunk automatikusan a munkán jár, mintha teljesen különálló életet élne tőlünk, és az sem meglepő, ha már az álmunkban is csak a munkahelyünkön járunk. Ha azonban nem tudjuk elengedni a munkát, amikor épp nem vagyunk az irodában, nem húzhatunk hasznot a nélküle töltött idő előnyeiből. Persze van megoldás.

Először is koncentráljunk arra, amit helyette csinálunk. Mindez azzal kezdődik, hogy bármikor, amikor kísértésbe esünk, hogy valami olyat végezzünk, ami a munkánkhoz kötődik, megállunk. Az is hasznos lehet, ha beosszuk az időnket, amikor épp nem tartózkodunk a munkahelyünkön, legyen szó akár egy irodán kívül töltött estéről vagy pár szabad napról. Eleinte konkrét tervre van szükségünk, különben vissza fogunk térni a régi szokáshoz. Tervünknek azon tevékenységekre kell összpontosulnia, amelyeket a munka helyett fogunk elvégezni.

Sikertelenül próbál leszokni az a dohányos, aki egy nagy karton cigit őrizget a kamrájában. Ugyanígy, aki szeretné megszabni az egészséges határokat a munka és a magánélet között, az nem hagyhatja elől a telefonját vagy a laptopját. Talán drasztikus lépésnek tűnhet, de kapcsoljuk ki ezeket a kütyüket, ha nem tartózkodunk épp az irodában. Ha újra szeretnénk bekapcsolni, kétszer is gondolkozzunk el, mielőtt megtennénk.

Hozzunk létre otthon egy helyet, amit soha, de soha nem fogunk használni munkára: lehet ez egy szoba, de egy kis sarok is, ahol csak olvasással vagy jógával foglalkozunk. Minél inkább olyan dolgokkal társítjuk ezt a helyszínt, amelyeknek semmi köze sincs a munkához, annál könnyebb lesz leereszteni itt és nem gondolni bokros teendőinkre.

Minden óvintézkedés ellenére előfordulhat, hogy a munkától való távollét szorongást idéz elő bennünk. Hiszen elmulaszthatunk egy fontos e-mailt, valami kudarcba fulladhat. Tanulmányok szerint a szorongás csökkentésének nagyszerű módja az, ha elképzeljük magunkat az ijesztő helyzetben, és fokozatosan rájövünk, hogy a szituáció valójában nem is annyira riasztó.