Önéletrajz feltöltés
2016-04-22

A cím becsapós, mert lehetőséget sugall, de ebben a kényszer is benne rejlik adott esetben, hiszen napjainkban nem különleges dolog, ha egyik napról a másikra megszűnik a kőbe vésett munkahelyed.

Man at Work - Blog - Folyamatos készenlétben, azaz bármikor válthatsz!

Nem árt tehát, ha nem stresszes állapotban, de bizonyos fokú felkészültségben leledzel. Tudjuk, hogy csak a változás állandó, de mostanában még be is gyorsult a folyamat. A legjobb ötlet, ha valamelyest felvesszük a tempót, elfogadjuk, amin nem tudunk változtatni és rendszeresen körülnézünk: hol tartunk, és merre igyekszünk, mi van körülöttünk és mit szeretnénk.

Néhány alaptennivaló a fentiek tükrében:

1. Ne csak egy-egy éles helyzetben, konkrét állásinterjúk során döbbenj rá arra, hogy valójában mit akarsz. Kutatások bizonyítják, hogy többnyire csak ilyenkor gondolkodunk el igazán, hogy biztos azt akarjuk-e, ahova éppen jelentkezünk. Rendszeresen (félévente) érdemes egy fontossági sorrendet összeírni, mik a terveink és olykor ránézni azokra. Ezáltal nagyobb önismeretre tehetünk szert!

2. Az önismeret után a másik fontos és hatékony dolog az önfejlesztés. Frissen tartja az agyat, új embereket lehet közben megismerni, feltölthet az addig ismeretlen tevékenység, és fantasztikus érzés, amikor már alkalmazni tudjuk a tudást. Másrészt pedig személyiséget is fejleszthetünk – leginkább csoportban. Mindemellett pedig az is egyfajta előrelépés, amikor meglévő munkahelyed mellett kipróbálod magad, azaz megmérettetsz egy interjún. A visszajelzésből építkezhetsz, tanulhatsz, megtudhatod, min érdemes javítani vagy változtatni. Mindezt sokkal nyugodtabban teszed, hiszen mögötted egy biztos(nak tűnő) háttér áll.

3. Sokkal lazább maradhatsz fentiek kapcsán, ami azt is jelenti, hogy akár személyesen jobban adod elő magad, akár ráérsz dönteni, illetve még azt is mondhatod: köszönöm, nem.

4. Kiváló helyzeti előny – Azért azt se felejtsük el, hogy egy-két frankó ajánlattal a kezedben egy kicsit bátrabban léphetsz fel munkaadódnál esetleges előléptetés vagy fizetésemelés ügyében.

5. Pont azért, mert nem szorít határidő és válsághelyzet, Te magad is nyugodtabb vagy a meghallgatáson, így aztán megnyerőbb is. Mire jó ez még? Kapcsolatokat alakíthatsz ki, ismeretségeket köthetsz. Ha jó benyomást tettél, előfordulhat, hogy olyankor is megkeresnek, amikor még csak tervben van egy lehetőség.

6. Veheted mindezt gyümölcsöző kicsi hobbinak (azért a szabadidőd is maradjon meg), amely segít napra- és ugrásra késznek lenni.

 

 

Következő poszt
A felmondás protokollja