Önéletrajz feltöltés
2016-05-09

Értsd: provokatív, kiakasztó, igazságtalan, flegma, bűnbakkereső hozzászólásaiddal a koporsódba vered a szögecskéket – ha a mostani pozíciód az élet, mondjuk.

Man at Work - Blog - Cikis beszólások az irodában

Úgy tűnhet elsőre, hogy állati fárasztó az alábbiakra figyelni, pedig nem. Szokás és döntés kérdése, hogy mit ejtünk ki a szánkon. És nagyon meghatározó!

Ha azt mondod, Ez nem fair!, azzal csöppet visszadobod magad kiskamasz korodba. Legalábbis a többiek szemében, ha ők felnőttek persze, ezt fontos leszögezni, de induljunk ki ebből. Ezzel a mondattal azt a látszatot kelted, hogy Veled állandóan kiszúrnak. Lássuk be, ez kissé dedós.

Semmi gond! Na ez meg kissé pikírt, bármennyire őszinte részedről, valahogy hülyén jön ki. Azt sugallja, hogy a segítség, amit adtál a másiknak, mégis a terhedre volt. Természetesen a hangsúly is számít, de egy „szívesen” sokkal nyerőbb, bármilyen fura.

Sokan nagyon gyorsak vagyunk, és mindig nagyon sietünk is, de a Csak egy perc! többet árt, mint használ. Komolytalan, felületes és kapkodós hatást kelt. Ehelyett kérj inkább 15 percet, vagy egy kis időt, sokkal higgadtabb benyomása támad a kívülállónak.

Persze valaki nem annyira gyors… Lehet, hogy Te épp a lassabb, megfontoltabb típus vagy. Előfordulhat, hogy ennek így vagy úgy hangot is adsz, ami nem feltétlen baj, de lehetőleg hanyagold azt a mondatot, hogy Ezt mindig is így csináltuk, nem? Mit feltételez? Hogy hajlamos vagy a lustaságra, a rugalmatlanságra. Lehet, hogy az új módszer sokkal hatékonyabb, mint a régi!

Lehet, hogy hülye ötlet… Hát, ha így kezdesz egy mondatot, hogyan vegyenek komolyan? Te vagy a magad legjobb barátja. Nem? Akkor gyorsan barátkozz! Bízz magadban, és mások is ezt fogják tenni.

A másik véglet meg az Ő nem ért hozzá. Ezzel totál leírod magad mindenki előtt. Lehet, hogy nemtetszésüknek nem adnak hangot, de magukban biztosan megjegyzik, hogy mást becsméreltél. Aki nem ért valamihez, azt mások is látják, nem szükséges kiemelni. Figyelj magadra és dolgozz magadon.

Bár a nyelved hegyén van, akkor is tartsd vissza! A Megpróbálom olyan kis nyögvenyelős. Megcsinálom! Mennyivel jobban hangzik? Úgy csinálod meg, ahogyan csak Tőled telik. Hajrá!
.
Ez nincs a munkaköri leírásomban! Ez a kijelentés meg kissé pökhendinek hangzik, hiszen hány tennivaló nincs leírva a munkaköri leírásban, attól azt még illik véghezvinni, ha a beosztottat megkérik rá. Olyan is van, hogy utasítanak. Ebben az esetben végképp ne példálózz ezzel. Vagy tedd, amit kérnek, vagy ha nem tudod vállalni, kérj egy időpontot a feladatok átbeszélésére.

Van az a helyzet, amikor a „Nem tudom” válasz helyénvaló. De minden helyzetben van egy ennél jobb, előremutatóbb variáció. Például azonnal utánanézek, mindjárt kiderítem, stb. Keresd a megoldást és utalj arra, hogy ha most nem is, de nemsokára tudni fogod!

Rühellem a munkámat – micsoda? Jogos a kérdés, bárkitől is érkezzék: Akkor mit keresel itt? Ja, pénzt. Önmagában sajnos ez a motiváció kevésnek szokott bizonyulni – de ez egy másik cikk témája. Ilyen kijelentések lehúzzák a kollégákat, és ezt a vezetők is észreveszik, így aztán ne lepődj meg, ha segítenek fenti problémádon.