2017-09-05

Nem vitás, hogy a legkellemetlenebb kérdések az állásinterjún a volt munkahellyel kapcsolatosak. Elsősorban az, hogy miért jöttél el onnan, főképp, ha elbocsátottak.

Man at Work - Blog - Miért rúgtak ki az előző munkahelyedről?

Erről ugyanis senki sem beszél szívesen, ami érthető, különösen nem a jövőbeli potenciális munkáltatóval. Ugyanakkor a HR-est is meg lehet érteni, hiszen egy működő csapatba akar felvenni egy számára ismeretlen embert, így alaposan meg kell ismernie szakmai előéletét. Ráadásul a kínos kérdésekkel a jelentkező személyiségét is könnyebben megismerheti.

Aggódni azért nem érdemes, általában nem keresztben akarnak lenyelni minket a interjúztatók, inkább néhány alapvető dologra kíváncsiak. Például arra, hogy miképp kezeled a kudarcot? Könnyen kezeled vagy napokig rágódsz rajta? Másképp fogalmazva: a negatív élményeket balszerencsének vagy tanulási lehetőségnek látod-e? Aki egy bukás után felkel, megrázza magát és a tanulságokat levonva rendületlenül halad a maga útján, abban látnak fantáziát.

Az sem mindegy hogyan reagálsz a váratlan kérdésre. A reakcióidból kiderülhet, hogyan kezeled, ha megpróbálnak a sarokba szorítani. És persze az, hogy mennyire vagy őszinte? A HR szakemberek árgus szemekkel figyelik a testbeszédedet, amiből kiderülhet, mennyire vagy bizonytalan és határozatlan, vagy őszinte a hibáidat illetően. A kérdés tehát sokkal többet elárul rólad, mint amennyi választ adsz rá.

Most már tudjuk mire kíváncsiak az interjúztatók, de joggal merül fel a kérdés mindenkiben: hogyan tudjuk jó színben feltüntetni magunkat, ha kellemetlen kérdéseket kapunk?

Először is légy őszinte, s fogalmazz tömören. Ne add elő a hattyú halálát, semmiképp se sajnáltasd magad, inkább próbáld diplomatikusan megfogalmazni, hogy a főnököd és te miért nem illetettek össze elképzeléseitekben, céljaitokban. Semmiképp se hazudj, mert könnyű utánanézni, mi történt valójában.

Ennél is fontosabb, hogy mutasd meg mit tanultál az esetből? A kérdés elsődleges célja – ahogy azt néhány sorral feljebb is említettük - az, hogy kiderüljön, fejlődőképes vagy-e, és tanulsz-e a múlt hibáiból. Emeld ki, mit profitáltál ebből, hogyan váltál jobb munkaerővé. Ha a pozitívumokra fókuszálsz, azzal azt sugallod, hogy képes vagy az önreflexióra és a személyes fejlődésre.

Ezt legjobban úgy tudod elérni, ha előre megfogalmazod, leírod a válaszod az ilyen kellemetlen kérdésekre. Az sem árt, ha néhányszor felmondod magadnak, így nem ér majd váratlanul a kérdés az interjún. Arra is ügyelj azért, hogy ne ess át a másik végletbe, vagyis az előadásmód ne legyen gépies, mert a betanultnak tűnő szöveg elveszti a hitelét.