2017-10-16

Nálunk még merőben szokatlan, ám világszerte egyre elterjedtebb a karrierszünet jelensége, hiszen regenerálódásra mindenkinek szüksége van a teljes elfásultság megelőzésére.

Man at Work - Blog - Karrierszünet, avagy néha le kell lépni feltöltődni

Azt mindenki tudja, hogy a szüleink, nagyszüleink idejében még bevett gyakorlat volt, hogy az iskolapadból kiszállva egyből bekerültek egy munkahelyre, ahol lehúztak 30-40 évet, majd ugyanabból a székből felállva elbúcsúztatták őket nyugdíjba vonulásuk alkalmából. Ez ma már nincs így, de ezzel senkinek nem mondunk, illetve írunk újat. Ettől függetlenül, s talán az előző generáció szokásainak is köszönhetően még mindig félve, túlságos óvatoskodással fordulunk a fizetés nélküli szabadság, vagyis a karrierszünet felé. Pedig néha be kellene húzni a kéziféket…

Angolszász országokban career break névvel illetik a jelenséget, amikor valaki a szeretett munkájából is kilép egy időre, hogy töltekezzen, új dolgokat próbáljon ki, teljesen más elfoglaltsággal trenírozza az agyát és a lelkét. Félreértés ne essék: ez nem kiégés vagy munkaundor, egyszerűen egy logikus és hasznos lépés, amivel hatalmas szívességet teszünk önmagunknak és a munkaadónak is.

A hivatalos felmérések szerint öt-tízévnyi munkahelyi hajtás már annyira megviseli a szervezetet, ami akár testi tünetekben is megmutatkozhat. Szerencsére a munkáltatók közül is egyre többen felismerik, hogy a kizsigerelés árát meg kell fizetni, ezért a fejlettebb országokban nem ritka az sem, hogy csökkentett apanázzsal engedik el a munkavállalót egy évre. Aki ezt nem teheti meg, annak a fizetés nélküli szabadság a megoldás, amire érdemes éppen úgy spórolni, mint mondjuk a nyugdíjra – vélik a szakemberek.

Persze joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mit lehet, s főképp mit érdemes csinálni a karrierszünet ideje alatt, hiszen a semmittevés, az otthoni köldökbámulás éppen olyan lelombozó tud lenni, mint elsüllyedni a munkás hétköznapok háborgó tengerében. Nos, jó hír, hogy a lehetőségek tárháza szinte végtelen, csak rajtunk múlik minden. Legyen szó külföldi nyelvtanulásról, karitatív, önkéntes munkáról vagy egy saját ötlet megvalósításáról, csak bele kell fognunk és menni fog.

A szakértők szerint nagyon fontos, hogy a megfelelő módon tárgyaljunk a munkahelyünkkel a karrierszünetünkről. A közvetlen főnökünknek tudnia kell, hogy jól és lelkesen végezzük a munkánkat, és nem megválni akarunk a cégtől, csak feltöltődésre van szükségünk ahhoz, hogy a jövőben ugyanilyen vagy még jobb színvonalon lássuk el a feladatainkat. Amennyiben megszületik a megállapodás, azt éppen úgy szerződésben kell rögzíteni, mint bármilyen más személyügyet, külön kitérve a szünet alatti esetleges juttatásokra, jogokra, kötelességekre.