2018-01-08

Új kolléga érkezett a céghez? Nem mindegy milyen hamar illeszkedik be, s lesz teljes értékű tagja a csapatnak. Összegyűjtöttük, hogyan segíthetjük hatékonyan a munkáját.

Man at Work - Blog - Hogyan segítsük egy új munkatárs beilleszkedését?

Először is tudatosítsuk a csapatban, hogy nem ideiglenes munkatársról van szó. Ez főképp olyan cégeknél jellemző, ahol viszonylag nagy a fluktuáció. Ezért is jó, ha tudatosítjuk a csapatban, hogy egy kolléga távozása adott esetben hónapok HR és menedzsment munkáját teheti a nullával egyenlővé, az anyagi veszteségekről nem is beszélve, így a beilleszkedés maximális segítése nem opció, hanem elvárás a munkavállalók részéről. Ráadásul az ő érdekük is, hogy mielőbb teljes értékű csapattag legyen az új kolléga.

Ahhoz, hogy ezt vezetőként hatékonyan lehessen menedzselni, érdemes megismerkedni a jelölttel még az első munkanap előtt. A kezdés előtti hetekben például vezessük körbe az új kollégát a cégnél, hogy ismerkedjen a közeggel és a csapattagokkal. Mintha egy nyílt napon lenne. A kollégákat pedig készítsük fel arra, hogy az illető pontosan milyen munkaköri feladatokkal lesz felruházva és csak az azzal kapcsolatos ügyekben keressék az illetőt. Ezzel rengeteg félreértést és sértődést el tudunk kerülni.

A következő lépés egy tréning, lehetőleg az első napokban. Az új információkon és a tanulási lehetőségeken kívül ez egy jelzés az illető számára, hogy komolyan veszik, bíznak benne és számítanak rá. Emellett megtapasztalhatja a munka különböző oldalait, és ezáltal később ki tudja alakítani saját egyéni stílusát.

Végül pedig egy tipp, ami szintén hasznos lehet. Mindegy, hogy milyen pozícióról van szó, jelöljünk ki egy mentort és ezzel két legyet ütünk egy csapásra: a mentornak kijelölt kolléga felé ez egy jelzés, hogy elégedettek vagyunk vele és jó szakembernek tartjuk, az új kolléga felé pedig azt sugallja, hogy már az első naptól fogva komolyan vesszük és számítunk rá!