2016-10-11

Mindenki célja, hogy sikeres legyen az életben. Sokan el is érik, de lehet, hogy nem tudnak róla, hiszen folyton-folyvást más, sikeresnek tartott emberekhez méregetik magukat. Na, ez a rossz módszer és hozzáállás.

Man at Work - Blog - A sikeresség árulkodó jelei

Azt kell ugyanis megvizsgálnunk, hogy magunkhoz, a lehetőségeinkhez képest mit értünk el az elmúlt években. Honnan hova jutottunk. Tudom, Zuckerberg már huszonévesen csilliárdos volt és a világ legnagyobb online vállalkozását birtokolta, no meg Gates papa is korán megütötte a lottóötöst, de nem hozzájuk kell méregetni magunkat. Rossz hír ugyanis, hogy mindig sokan lesznek olyanok, akik sikeresebbek nálad, s ezért irigykedhetsz rájuk. Okosabbak, szebbek és gazdagabbak, mint te. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy te nem vagy sikeres a saját életedben. Mondjuk, illetve írjuk is miért.

1. Annyi keresel, hogy meg tudod venni, amit akarsz

Persze nem a legújabb luxus Ferrariról és a New York-i Central Parkra néző penthouse lakásról beszélünk, inkább arról, hogy nem egyik hónapról a másikra élsz, jó helyen tudsz lakást venni/bérelni, jut pénz nyaralásra is, s egy új cipő vagy kabát vásárlása sem vág földhöz a hónap végén. Ha ezt mind megteheted, akkor a magad ura vagy, ami hihetetlenül jó érzés. Gondolj csak bele!

2. Vannak igazi barátaid

Itt most nem arról beszélünk, hogy hány ember követ a közösségi oldaladon, hanem az igazi, old school barátokról, akikkel el lehet menni sörözni/kávézni, s kiönteni nekik a szívünket, esetleg még bajban is mellettünk állnak. Már az is nagy dolog, ha van ilyen ember az életedben. Hidd el, sokaknak nincs. Ha pedig jóval több közeli barátod van, azt jelenti, hogy jó néhányan értékes embernek tartanak, s jól érzik magukat a társaságodban, ez pedig óriási ajándék.

3. A kudarcot tapasztalatnak tekinted

Nem vitás, hogy roppant kellemetlen, ha az embert kudarcok érik, akár az ő hibájából, akár másokéból. Ám mindez nagyszerű lehetőség a tanulásra. Hidd el, a mindenki által irigyelt sikeres embereket sokkal több pofon érte, mint téged, s éppen azért juthattak a csúcsra, mert a kudarcok arról győzték meg őket, hogy még kitartóbban kell próbálkozniuk.

4. Nem vársz el szívességet

Biztos veled is előfordult már, hogy tartalmas beszélgetésbe bonyolódtál valakivel, egyre szimpatikusabbnak találtátok egymást, aztán a másik egyszer csak előhozakodott a kéréssel: szükségem van erre meg arra. Totál kellemetlen szitu, mert kiderül, hogy a másik csak érdekből próbált barátkozni. Nos, a sikeres emberek nem kérnek szívességet. Nem érzik ugyanis szükségét, hogy mások rángassák ki őket a bajból, inkább megoldják maguk. Ha már probléma, inkább arra törekednek, hogy ők segítsenek másoknak.

5. Nem üldözöd az elismerést

Egy-egy nagyobb munka vagy sikeres projekt után sem kérkedsz az eredményeiddel, inkább nyugodtan konstatálod: megint jó voltam. Persze örülsz, ha elismerik a munkádat, nem tolakszol azért, hogy mindenképp te arasd le a babérokat. Ha így van, akkor sikeres vagy, csak szólunk.

6. Van célod

Talán a legfontosabb pont. Ha van célod, ami előre visz, s amiért hajlandó vagy hajnalban kipattanni az ágyból, sikeres vagy, tekintet nélkül arra, hogy mennyit keresel vagy mások mit gondolnak rólad. Miért? Mert úgy élsz, ahogy akarsz, és ez a legnagyobb siker, amit el lehet érni az életben.