2016-05-17

Konfliktuskezelés felsőfokon

Man at Work - Blog - A konfliktus előre visz, csak tanuljuk meg kezelni!

A viták, nézeteltérések természetes helyzetek nem csak a munkában, hanem az élet minden területén. A családban, a párkapcsolatokban és természetesen a munkahelyen sem elkerülhetők. Vagyis nem mindig érdemes elkerülni, azaz elnyomni azokat, inkább okosan kezelni jó.

Tudjuk, hogy egyesek keresik is a balhékat, mások meg félnek tőlük, mint a tűztől, inkább lenyelnek mindent. Első kiadja dühét, de eléggé kimerítő mindenki számára, második egy idő után robban vagy megbetegszik, vagy mindkettő.

Roger Dawson egy eredményes konfliktuskezelési módszert dolgozott ki, Amerikában ő az „első számú tárgyaló”. Angolul jobban hangzik, de a lényeg ugyanaz: akár éles helyzetben rávezetni a túszejtőket (merthogy ilyen helyzetekre alakította ki módszerét) a racionális gondolkodáshoz való visszatalálásra, valamint együttműködésre a másik féllel.

1. Ne fokozzuk a feszültséget!
Maradjunk higgadtak, ne sértődjünk meg semmilyen célzáson. A legfontosabb pedig az, hogy akadályozzuk meg a hirtelen felindulásból tervezett cselekedeteket: papírtépést, telefonálást, bármit, amit később megbánhat a vita hevében feldühödött bármelyik fél. Meg kell álltani a negatív spirált, hogy egy nyugvópontra jusson a tárgyalás.

2. Hallgassuk meg a másik panaszát, engedjünk teret a dühnek!
Emberünk valószínűleg nem véletlen került ebbe a felfokozott izgalmi állapotba. Megvan az előzménye annak, hogy most toporzékol. Talán elképzelte az elutasítást, kombinált, hergelte magát. Érdemes meghallgatni, hagyni, hogy elmondja, mit is szeretne valójában, mire van szüksége, mivel elégedetlen. Ha kimegy a feszkó, utána akár tényleges, dühmentes tárgyalásra is lesz mód, amely megoldással végződik.

3. Mindig nézzük meg, mi az oka a problémának: a dühnek, amely mögött mindig fájdalom van.
Ha megértésre talál az, akit valamilyen sérelem ért, hamarabb megnyugszik és érzelmei is megváltozhatnak. Ha érzékeli, hogy nem utasítják el csípőből a fájdalmát, hanem értő figyelem fogadja, máris sokkal nyitottabb lesz az együttműködésre. A beleérző képesség sokat segít ebben a folyamatban, hiszen ahányan létezünk, annyiféleképpen gondolkodunk. Legalább próbáljunk meg ilyen helyzetben a másik fejével is gondolkodni.