2013-08-28

Komoly érdeklődés fogadta Nemesvámos önkormányzata és a Man at Work Kft. által szervezett Munkavállalói Nyílt Nap munkaalkalom- és esélyteremtő rendezvényét, amelyen a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak Veszprém megye munkalehetőségeiről, regisztrálhattak a humánszolgáltató munkavállalói adatbázisába. Hiszen, ahogy az egyik tanár végzettségű érdeklődő szavaiból kiderült a szervezők számára is, a legnehezebb dolog manapság a szükséges és megfelelő információhoz hozzájutni.

Szakemberek adtak álláskeresési tanácsokat, tippeket, s nyújtottak segítséget a sikeres önéletrajz elkészítésében. Napirenden volt pályaválasztási- és munkajogi tanácsadás, valamint pályaorientáció. A következő egy hétben dolgozzák fel a Man at Work munkatársai a nemesvámosi pilot projekt igényeit, s dolgozzák ki a további településekkel kötendő együttműködések végleges koncepcióját.

„Sokan nem szeretnek bemenni a nagyvárosba munkát keresni. Ennek a fórumnak az a legnagyobb előnye, hogy most a munka jött a faluba, ahol nagyobb magabiztossággal mozognak az itt élő emberek. A személyes közelség is fontos. A Nyílt Nap keretében kicsit több idő áll rendelkezésre megismerni az egyéni igényeket, s így nagyobb az esélye, hogy ezekhez illő megoldást, javaslatot kapnak az érdeklődők. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy hangsúlyozzam, milyen sokat számít a lakosság hozzáállása a munkakereséshez. A hosszú távú inaktivitás a legveszélyesebb a munkavállalóra nézve is. Az a legjobb, ha a munkát keresők minél aktívabbak, felkészültebbek, informáltabbak. Ekkor van esélyük visszakerülni a munkaerőpiacra” - fogalmazott megnyitó beszédében Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere.

„A nemesvámosi Nyílt Nap mintaprojekt. Nem tudjuk pontosan, milyen információkra, milyen konkrét segítségre van szükség ahhoz, hogy megszűnjön egy 5000 fő alatti településen a tartós munkanélküliség. Feldolgozva a mai nap tapasztalatait látjuk majd mi is, hogy a következő hasonló rendezvényen, miben erősítsünk. A megjelentek számából az derül ki számomra, hogy sikeres volt a kommunikáció. Eljutott az információ az aktív álláskeresőkhöz, akik éltek a lehetőséggel” – tette hozzá Ottó Csaba, az MMOSZ alapító tag Man at Work Kft. ügyvezetője, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökségi tagja.

„Ide kell jönni álláskeresőbe? Középfokú végzettséggel érdeklődöm munka iránt. Egyedül nevelem a gyermekemet, nem mindegy, milyen állást találok. Több műszakban nem helyezkedhetek el. Emberközpontú elfoglaltság érdekel. Szívesen dolgoznék ügyfélszolgálatban, ügyintézőként, adminisztratív munkakörben, irodai feladatokat ellátva” – ült a háromablakos rendszerben dolgozó szakemberek egyike elé Éva.

„Mérnökasszisztens állást keresek. Folyamatban van a diplomám. A környéken dolgoznék, de akár Észak-Dunántúl is szóba jöhet – vette át tőle a szót és a széket az ügyintéző előtt András.

„Most járt le a GYES-em és vissza szeretnék menni dolgozni. Cukrász vagyok. A férjem külföldön van, sosincs itthon. Kezdődik az óvoda, iskola, a reggel hatos munkakezdés számomra kilőve”– kezdte bemutatkozóját Ágnes.

„Igen hasznos volt a mai nap. Sok újat tudtunk mondani a hozzánk fordulóknak, hogy hol keressenek és hogyan, miként írjanak meg egy jó önéletrajzot, motivációs levelet. Mi több, azt is megígértük, ha átküldik, szívesen elolvassuk. Számunkra is érdekes tapasztalat, hogy több nő érkezett, mint férfi. Aminek az is lehet az oka, hogy többeknél a családfő külföldön vállalt munkát, így nekik itthon kell helytállni a gyermeknevelés mellett a munka frontján is. Elég alacsony volt az érdeklődők informáltsága a hogyan tekintetében, azt többen tudták, hol keressenek” – szűrték le a nap tapasztalatait a Man at Work kollégái.

Foglalkoztatási témában kötött stratégiai partnerséget a Man at Work Kft. Nemesvámos Önkormányzatával. Az együttműködés az 5000 fő alatti települések tartós munkanélküliségének enyhítésére meghirdetett felhívás mintaprojektje. Ennek keretében elsősorban a hátrányos helyzetűek, a rossz anyagi körülmények között, segélyen élők számára biztosítanak betanított, alkalmi, segéd- és szakmunkát, valamint segítik a fiatalok pályaorientációját.

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)
 

Man at Work - Blog - A munka jött a faluba