Man at Work - Blog - Üdülési csekk helyett SZÉP kártya

A kormány március végén fogadta el a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátását és felhasználását szabályozó rendeletet. Az üdülési csekket felváltó kártya a cafeteria rendszer egyik eleme, a munkaadók dolgozónként évente legfeljebb 300 ezer forintnyi támogatást utalhatnak arra. Az összeget a következő év december 31-ig használhatják fel a munkavállalók. Az eddigi üdülési csekk a tervek szerint 2012. december 31-ig működne a Széchenyi Pihenőkártyával párhuzamosan, majd kivezetik a piacról.

A Széchenyi Pihenő Kártya béren kívüli munkáltatói juttatás, mely kedvezményes adózással évente legfeljebb 300 ezer forint értékben adható a munkavállalónak. Adóterhelése ugyanaz, mint az üdülési csekké: a támogatás értékének 1,19-szorosa után a munkáltatónak 16 százalék személyi jövedelemadót kell megfizetnie.

Míg az üdülési csekket hoteleken és panziókon kívül éttermekben, múzeumokban, uszodákban, fürdőkben lehetett felhasználni, addig a SZÉP- kártya terhére a vendéglátás, egyéb humán egészségügyi ellátás, előadó-művészet, múzeum, növény- és állatkert és természetvédelmi terület látogatása, vidámparki, szórakoztatóparki belépők csak a szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe. A cél az, hogy a munkavállalók valóban pihenésre, üdülésre használják fel a kártyájukra kapott összeget.

A kártya forma mindenképpen könnyebben kezelhető, mint az üdülési csekk, arról nem is beszélve, hogy a nagy címletű csekkekből vissza nem adtak sehol. Fizetni a szolgáltatóknál elhelyezett kártyaleolvasón vagy az interneten lehet majd, a kártyatulajdonosok közeli hozzátartozóiknak társkártyát is igényelhetnek, az elsőt ingyenesen, minden továbbit pedig legfeljebb 1500 forintos díjért. Ezenkívül a kártyakibocsátó intézmény a munkavállalónak személyes elektronikus utalvány-nyilvántartást nyit, és ezen vezeti egyenlegét, amelyet a munkavállaló interneten és telefonon is lekérdezhet.

A szolgáltatók csak mostantól csatlakozhatnak a rendszerhez, épp ezért idén még valószínű, hogy az üdülési csekk népszerűbb és sikeresebb juttatási forma lesz. Főképp azért, mert a munkáltatók általában decemberben döntenek a következő évi juttatásokról, és tavaly − a szabályozás hiányában − még nem merték adni munkavállalóiknak a SZÉP- kártyát mint új juttatási formát.